A Hallgatói Képviselet működése

Alapvető a különbség más magyarországi egyetemek és a BME között, hogy mit neveznek Hallgatói Önkormányzatnak (HÖK-nek), illetve hogy nálunk létezik a Hallgatói Képviselet (HK) intézménye. Nálunk nagyon fontos alapelv, hogy minden hallgató része az egyetemi hallgatói önkormányzatiságnak, így más hazai felsőoktatási intézménnyel szemben a BME-n minden hallgató a HÖK tagja, nem pedig csak az a 10-20 fő, aki aki az érdekképviseleti igyekszik ellátni.  HÖK tagjait pedig a választás útján kialakuló HK képviseli, ahogyan azt a neve is hordozza. Ennek a rendszernek a lényege, hogy minden hallgató jogaival élve számos módon véleményt formálhat és beleszólhat a nagy horderejű döntésekbe. Az egyik ilyen fontos alkalom az évente megszervezésre kerülő Tisztújítás, amin minden HÖK-tag leadhatja szavazatát, hogy ki legyen az a 14 fő, aki a HK-ban képviseli az érdekeit az egyes kari és egyetemi fórumokon.

A BME-n a Hallgatói Önkormányzatok intézménye régi hagyományokra nyúlik vissza. A Műegyetem egyike az első olyan hazai egyetemeknek, ahol szabályzatokban rögzített feladatokkal és hatáskörrel rendelkező Hallgatói Önkormányzat (HÖK) működött a hallgatók érdekében. A HÖK-rendszer működése intézményünkben országos szinten is híres átláthatóságáról, jól szervezett és hatékony működéséről, eredményeiről. Az előbb említett pozitívumok egyik fontos oka, hogy a BME HÖK alapvető elvei olyan széles körű és évek során egyre alaposabbá csiszolódott szabályzatokban vannak lefektetve, melyek csak az átlátható, pontos működést engedik meg.

Az Egyetemen létezik tehát az egyetemi Hallgatói Önkormányzat (HÖK), ugyanakkor ahogyan az iskolánk, úgy a HÖK is 8 részre/8 karra oszlik szét. Minden egyes egyetemi karon létezik az úgynevezett Kari Hallgatói Önkormányzat (KHÖK), és ahogyan már olvashattátok, ezeknek az érdekképviseleti szerve a 8 kari Hallgatói Képviselet. Viszont annak érdekében, hogy a nagy, közös egyetemi célokat összehangoltan tudják képviselni a hallgatói képviselők, létrejött az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK), mely az egész BME HÖK érdekvédelmi szervezete. Ez azt jelenti tehát, hogy mind a nyolc kari HÖK megválasztja a saját Hallgatói Képviseletét, és ezen felül létezik az EHK, melyet viszont már nem közvetlenül választanak. Az EHK-ba minden kari HK delegál a saját tagjai közül 2-2 főt, ezen kívül van még egy elnöke, így épül fel a 17 fős EHK.

Összegezve tehát a 14 fős Építész Hallgatói Képviselet elsődleges feladata a Kar hallgatóinak érdekképviselete, érdekvédelme, ezen felül az építészhallgatók megfelelő és széleskörű tájékoztatása kari, szakmai közéleti eseményekről, ösztöndíjakról, tanulmányi kérdésekről, stb. A továbiakban e célünk megvlósításáról, működésünkről olvashattok.

A HK céljait nagyvonalakban a kari HÖK Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) tartalmazza, azonban a gyakorlatban ezek jóval széles körűbbek, mintsem hogy egy felsorolásban teljes részletességgel le lehessen írni őket. Éppen ezért nem is lehet szinte összegyűjteni, hogy az elmúlt évek folyamán mennyi feladattal és projekttel foglalkozott már a HK. Sokkal könnyebb azonban megmondani azt, hogy kikkel, mikkel együttműködve és kiknek, miknek az érdekében tevékenykedünk.

  1. hk és a hallgatók
  2. hk és a kar
  3. hk és az egyetem
  4. hk és a szakma
  5. hk és mások 

A Hallgatói Képviselet számos feladatot lát el, amint azt olvashatjátok a korábbi bekezdésekben. Ezt a feladatot természetesen nem tudja ellátni 1-2 ember, továbbá egy szűk, kislétszámú testületben nem érvényesülnének a demokrácia elvei sem. Éppen ezért az Építész HK 14 tagból áll.

Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya értelmében a 14 főből 1 fő tisztségviselői mandátummal rendelkezik, ő a mindenkori elnök, rajta kívül a HK további 13 tagja képviselői mandátummal rendelkezik. A különbségtétel azért fontos, mert képviselői mandátumot csak szavazás útján lehet elnyerni, tehát a Tisztújítás során kell a ,,14-be jutni”. Tisztségviselő, tehát elnök viszont bárki lehet a kari HÖK tagjai közül, elnöki pályázatot bárki adhat le. A jelöltek közül pedig a HK képviselői választják ki az elnököt. Ez a 13+1 fő alkotja a szavazati jogú képviselők csoportját.

Ezen kívül azonban léteznek még a tanácskozási jogú tagok és a póttagok. A tanácskozási jogú tagok tulajdonképpen ugyanazt a képviseleti munkát végzik, mint a szavazati jogúak, csak az egyes döntések során nem szavazhatnak. Ez azért fordulhat elő például, mert valaki nem kapott elég szavazatot, vagy pusztán nem indult az adott évi Tisztújításon, de később bekapcsolódott a HK munkájába. A póttagok pedig a Tisztújítás során ,,kimaradt” jelöltek csoportját jelentik, akik nem kaptak elég szavazatot, de mondjuk egy képviselő lemondásakor vagy diplomázásakor szavazati sorrend alapján még a ,,14-be kerülnek".

A HK tehát, ahogy olvashattátok, különböző szakterületekre referenseket és felelősöket jelöl ki. Korábban a referensek valamilyen összetettebb és nagyobb feladatot láttak el a felelősöknél, mára azonban inkább abban érezhető a különbség, hogy a referensek egyetemi szinten egységes témával foglalkoznak (pl.: oktatás, gazdaság, stb.), míg a felelősök csak az Építész Karon jelen lévő szakterülettel dolgoznak (pl.: Senior Kör vezető). Ezeket a szakterületeket nevezhetjük egyszerűbben posztoknak is. A HK-n belül az alábbi posztokkal találkozhattok:

1.Elnök - Horváth Bálint

2.Alelnök - Komonyi Dániel

3.EHK-delegáltak (2 fő) - Suhajda Richárd, Vidák Miklós

4.Oktatási referens - Gulyás Eszter

5.Jutatás-térítési referens - Török Lili

6.Gazdasági referens - Pénzes Laura

7.Kollégiumi referens - Bielik Judit

8.Közéleti felelős - Dóka Antal

9.Öntevékeny köri felelős - Patai Boglárka

10.HSB-delegált - László Péter

11.Senior Kör vezető - László Péter

12.Gólyatanács elnök - Kristály Márton

13.HGB vezető - Pénzes Laura

14.IT felelős - Bönde Tamás

15.Klubfelelős - Bönde Tamás 

16.Emlékeztetővezető - Filep Richárd

Ismerjétek meg jobban a képviselőket ITT, ahol szintén megtalálhatjátok az elérhetőségeiket!

1. Ülések, ügyelet

A HK működésében sok állandó, hetente vagy akár 1-2 naponta visszatérő elem biztosítja a folyamatos információcserét és a döntések helyes előkészítését. A legfontosabb beszámolási és döntéshozó alkalom a minden hétfőn 19:00-tól a HK irodájában megtartott HK-ülés. Ezt az alkalmat az elnök vezeti le az alelnök segítségével, és minden képviselő beszámol az elmúlt egy hétben végzett munkájáról, továbbá közösen kiosztásra kerülnek a következő heti teendők. Azért is fontos esemény ez, mert a hét folyamán egy-egy képviselő csak a saját szakterületével foglalkozik, viszont ekkor mindenki véleményezheti, tanácsokkal láthatja el a másik munkáját is. A HK ülései nyitottak, szabadon látogathatók.

A HK képviselői folyamatosan tartják a kapcsolatot az érdeklődő hallgatókkal e-mailben, ugyanakkor hatékonyabb lehet a személyes egyeztetés. Erre lehetőséget ad az iroda, pontosabban az ügyeleti időszak. A HK-soknak ugyanis hetente 2x2 óra ügyeletet kell vállalniuk minden hétköznap 10:00-14:00 között (kivéve péntek: 10:00-12:00), hogy a hallgatók az ügyeleti rend alapján személyesen is felkereshessék kérdéseikkel az illetékest. Az aktuális ügyeleti rendet megtaláljátok a HK faliújságján és honlapunkon bal oldalt, a Kapcsolat menüpont alatt.

A beszámolás, feladatkiosztás és kapcsolattartás mellett folyamatos háttérmunka jellemzi még a Hallgatói Képviselet tevékenységét. Ez az esetek döntő többségében (hacsak nem egyéni projektekről van szó) bizottságok formájában történik. A bizottsági munkát három különböző típusú bizottságban végezzük:

 

2. Belső Bizottságok

A belső bizottságokat általában a referensek vezetik és az adott szakterület iránt érdeklődő, azzal foglalkozó HK-sok és néha meghívott vendégek vesznek részt benne. Egy-egy bizottság létszáma sosincs maximalizálva, érdeklődés alapján bármely képviselő bármelyiken részt vehet. A belső bizottságok nagyjából 1-1-1,5 órás közös gondolkodást, új ötletek megfogalmazását jelentik. Minden bizottsági ülésről készül egy emlékeztető, és a bizottságokon végzett munka a HK-sok ösztöndíjának elbírálásakor is szempont. A belső bizottságaink az alábbiak:

  1. BOB – Belső Oktatási Bizottság – itt teszik le az alapjait a HK oktatási kérdésekben tett állásfoglalásainak, vezetője az oktatási referens
  2. BJB – Belső Juttatási Bizottság – az ösztöndíjak, különböző juttatások elveinek lefektetésére szolgáló bizottság, vezetője a juttatási referens
  3. BGB – Belső Gazdasági Bizottság – alapvetően a HK költségvetését, éves gazdasági programját véleményező bizottság, vezetője a gazdasági referens
  4. BKB - Belső Kollégiumi Bizottság – a kollégium és a kollégiumi élet fejlesztésével foglalkozó bizottság, vezetője a kollégiumi referens
  5. KÖB – Közéleti és Öntevékeny köri Bizottság – a kari hallgatói közélet eseményeivel foglalkozó és az öntevékeny körök fejlődéséért tevékenykedő bizottság, elnöke a közéleti felelős és az öntevékeny köri felelős témától függően
  6. StratBiz – Stratégiai Bizottság – a HK szervezetét, hosszútávú céljait megfogalmazó bizottság, mely során a kötetlenebb gondolkodás a cél, ezért más, mint egy ülés, vezetője a HK elnöke
  7. UBi – Utánpótlás Bizottság – a HK és a kari közélet utánpótlásáért létrejött bizottság, vezetője a Senior Kör vezetője vagy a HK elnöke témától függően

 

3. Egyetemi bizottságok

Az egyetemi bizottságokat az EHK hívja életre a különböző szakterületeknek megfelelően, és minden egyetemi bizottságnak az illetékes EHK-s a vezetője. Egy-egy bizottság tehát a nyolc kari HK szakértő HK-képviselőjéből és egy EHK-képviselőből áll. Ezen bizottságok célja a kari stratégiák összehangolása, a több karon felmerülő kérdések és problémák közös orvoslása és az egységes egyetemi célok megfogalmazása. Az egyetemi bizottságok céljai tehát hozzávetőlegesen megegyeznek kari párjaikkal, csak egyetemi szintűek. Az egyetemi bizottságok, melyekben a kari HK képviselői részt vesznek, az alábbiak:

  1. Elnöki Értekezlet - delegáltunk az elnök
  2. KOB – Külső Oktatási Bizottság - delegáltunk az oktatási referens
  3. KSZB - Külső szociális Bizottság (hivatalos nevén SZSZB – Szenátus Szociális Bizottsága) - delegáltunk a juttatási referens
  4. KPB – Külső Pályázati Bizottság - delegáltunk a juttatási referens
  5. KGB – Külső Gazdasági Bizottság - delegáltunk a gazdasági referens
  6. KKB – Külső Kollégiumi Bizottság - delegáltunk a kollégiumi referens
  7. HSB – Hallgatói Sport Bizottság

 

4. Kari bizottságok

A kari bizottságok már más jellegű testületet és döntéshozatali folyamatot jelentenek, mint a belső vagy az egyetemi bizottságok. Míg utóbbiakon kizárólag a HÖK tagjai vesznek részt, ők hívják össze és vezetik le az üléseket, előbbi esetben mindig alapvetően oktatókból összeállított bizottságokról beszélhetünk. Az NFTV azonban meghatározza, hogy a kari döntéshozó-véleményező testületekben néhány kivétellel legalább 25%-os képviselettel kell rendelkeznie a hallgatóknak, hogy ők is képviselhessék saját álláspontjukat. Így a Kar legfontosabb döntéshozó szerveiben is ülnek hallgatók. A HK az alábbi kari bizottságokba, testületekbe delegál tagokat:

  1. Kari Tanács – a Kar legfőbb döntéshozó testülete, összesen 36 főből (tanszékvezető, kari vezetők, választott oktatók, stb.) áll, melyből 9 fő hallgató, elnöke a dékán.
  2. Dékáni Tanács – a dékán elsődleges tanácsadó testülete, mely a dékánból, dékánhelyettesekből, a Dékáni Hivatal vezetőjéből és a HK elnökéből áll, őket nevezzük a kari vezetésnek, elnöke a dékán.
  3. Kari Tanulmányi Bizottság – a Kar elsődleges döntéshozó testülete tanulmányi ügyekben, elnöke az oktatási dékánhelyettes, 6 főből áll, melyből 3 fő hallgató
  4. Kari Oktatási Bizottság – oktatási kérdésekben elöljáró bizottság, elnöke az oktatási dékánhelyettes, 8 tagjából 2 hallgató
  5. Kari Gazdasági Bizottság – az éves kari költségvetés megalkotásakor fontos szerepet betöltő testület, elnöke a gazdasági dékánhelyettes, 6 tagja van, ebből 2 hallgató
  6. Szakbizottságok – minden Karunkon indított szaknak (osztatlan, BSc, MSc) létezik egy Szakbizottsága, melynek tagjai elismert külsős szakemberek, kari oktatók és a HK elnöke, a bizottságok elnökei az adott szakok szakfelelősei
  7. Egyéb bizottságok/munkacsoportok - számos alkalommal van szükség eseti bizottságok összehívására, ilyen például az osztatlan vagy a BSc képzések új Diplomaszabályzatának reformja, a képzési és kimeneti követelményeket felülvizsgáló bizottságok, stb., melyekben szintén legalább 25%-os aránnyal vesznek részt hallgatók.

A HK egyes feladatkörei igen sok erőforrást és befektetett munkát igényelnek, ezért az illetékes referensek/felelősök vezetésével létrejöttek olyan választott vagy nem választott testületek, melyek a HK munkáját segítik. Ezen testületek célja, hogy a tagok között szétosztva végezzék el az egyes területekre jutó munkát. Egy testületet, a Kollégiumi és Szociális Bizottságot a HÖK tagjai ugyanúgy megválasztanak, mint a HK tagjait, a többi testületbe pedig általában egy pályázat során lehet jelentkezni.

KSZB - Kollégiumi és Szociális Bizottság

A HK mellett a HÖK másik választott testülete a Kollégiumi és Szociális Bizottság (KSzB), melynek tagjai a HK-val egy időben kerülnek megválasztása. A KSZB részt vesz a Rendszeres szociális pályázatok és a Kollégiumi férőhelypályázathoz szükséges szociális pályázatok elbírálásában. A KSZB jelenleg 8 fős, elnöke a HK mindenkori juttatás-térítési referense.

GT - Gólyatanács

A Gólyatanács az elsőévesek számára szervezett közéleti csoport. Korábban kifejezetten a HK utánpótlás nevelése volt a célja, mára a kari közélet iránt aktívan érdeklődő elsőévesek jelentkeznek, és ismerik meg azt jobban, így később könnyebben válnak tagjaivá. Elnöke a Gólyatanács elnök, a HK  tagja.

Senior Kör

A Senior kör egy fiatal kör, melynek célja az elsős hallgatók beintegrálása az egye­temi életbe. Ez magában foglalja az ifjú építé­szek tanulmányi életének felügyeletét, segítését, illetve a közösségi életbe való beilleszkedését. Nagyon fontos, hogy mindenki számára megfele­lően kezdődjön meg karrierje az Egyetemen, mivel ez egy teljesen más világ a gimnáziumhoz képest. Fontos, hogy legyenek olyan emberek, akikhez elsősként bizalommal tudtok fordulni. Ők lesznek egy éven keresztül a seniorok. A kör tagjai laza, de első­sorban nyitott és segítőkész emberek csoportja, akik megfelelő rálátással rendelkeznek az összes olyan problémával kapcsolatban, amely felme­rülhet egy elsős életében. Elnöke a Senior Kör vezető, a HK tagja.

HGB - Hallgatói Gazdasági Bizottság

A Hallgatói Gazdasági Bizottságot 2015-ben alapította a Hallgatói Képviselet azzal a céllal, hogy új szakmai partnereket találjon a hallgatói rendezvények, öntevékeny csoportok, projektek és kezdeményezések támogatására. A Bizottság munkájának köszönhetően számos kölcsönösen eredményes kapcsolat alakult ki a kari hallgatók és a Képviselet, illetve támogatóink között. Rendszeres és kiemelt támogatóink közé tartoznak olyan neves vállalatok, mint a Graphisoft, a Velux, a Xella és a Zarges.

RCS - Rendezvény Csoport

A Rendezvény Csoport a kari közélet legfrisseb, 2017-ben alakított csoportja. Tagjai a nagy kari rendezvények szervezői és rendezői. Az RCS tagjai közül kerülnek ki a nagyobb kari események és programsorozatok főszervezői, akik a többiek munkáját koordinálva kialakítják a rendezvény koncepcióját. A tagok előzetes szervezési és helyszíni lebonyolító, rendezési feladatokkal működnek közre.

TAT - Tanácsadó Testület

A megváltozott jogszabályi körülmények miatt manapság már nem adódik lehetőség hosszú évekig koptatni az egyetemi padokat, mint régen, így a hosszú évek alatt megszerzett HK-s tudás könnyen elkophatna. A Tanácsadó Testület azzal a céllal jött létre, hogy ezt a tudásvesztést megakadályozza azáltal, hogy a kiemelkedő munkát végzett korábbi HK-sokat ebbe a testületbe hívja össze. Tagjainak száma változó lehet, akiket minden Tisztújítás alkalmával kér fel a HK a HK-alumni, azaz a régi HK-sok táborából.