Tisztújítás 2019 / Jelöltek

Hallgatói Képviselő jelöltek

                    

                     

                    

           

 

Hallgatói Szociális Bizottság jelöltek

        

      

 

Baksa Zsófia

 

Sziasztok!

Baksa Zsófia vagyok, másodéves építészhallgató, és először indulok a HK tisztújításán. Már középiskolában fontos volt számomra a közéletben való aktív tevékenykedés, így gólyaként jelentkeztem a Gólyatanácsba, majd tavasszal a Rendezvény Csoportba és a Senior Körbe is. A GT részeként az X1,2 szervezésében vettem részt, itt ismerkedtem meg közelebbről az egyetemi rendezvényszervezéssel és a gazdasággal.

Az RCs-ben lehetőségem volt közreműködni az Építész Kari Napok szervezésében, majd lebonyolításában, mely talán eddigi legnagyobb munkásságom volt. Jelenleg a Karok Közötti Vetélkedő szervezésével foglalkozom. Emellett a Senior Kör tagjaként a G7 lebonyolításában segíthettem. Élményeim, tapasztalataim alapján döntöttem arról, hogy érdekel a Hallgatói Képviselet munkája. A gólyatanács és az utánpótlásképzés keretein belül részt vehettem a HK ülésein és számos oktatáson, ezzel megismerhettem munkájukat, működésüket. Ez alatt fogalmazódott meg bennem a tenni akarás, hogy fontos nekem hallgató társaim segítése a képviseleten belül is, ezért szeretnék hasznos tagjává válni, a ti bizalmatokkal. A legkedvesebb számomra talán az oktatás és a hallgatóicsoport-felelősi poszt, de szívesen foglalkoznék más feladatkörökkel is.

Köszönöm, hogy elolvastad, remélem elnyerem bizalmadat! Gyertek el szavazni!

 

Berta Balázs

 

Sziasztok!

Berta Balázs vagyok, másodéves építészhallgató. Már az első évemben nagyon vonzó volt számomra a kari közélet, igyekeztem minél több információt magamba szívni, ezért is jelentkeztem a Gólyatanácsba. Itt részletekbe menően megismerkedhettem a Karon lévő hasznos, mindenkit érintő dolgokkal. Ekkor határoztam el magamban, hogy szeretnék jelentkezni a HK-ba, hogy ezt a tudást a Kar többi hallgatójának is továbbítani tudjam, ezzel minél több segítséget nyújtva. Idén nyáron a Senior Kör tagjaként lejutottam a Gólyatáborba, ahol a 6-os tankör seniorjaként voltam jelen, illetve a gólyahéten is segítettem a programok lebonyolításában. A Seniorként is megszerzett ismereteimet szeretném kibővíteni és még több emberrel megosztani, ezért jelentkezek most a Hallgatói Képviseletbe.

Köszönöm, hogy elolvastad, gyere el szavazni!

 

Böröndy Júlia

 

Sziasztok,

Böröndy Júlia vagyok, negyedéves, tervezői specializáción lévő hallgató. 2017-ben jelentkeztem először a Hallgatói Képviseletbe. Akkor elsőre nem jutottam mandátumhoz, így eleinte póttagként, majd 2018 tavaszától tanácskozási-, júniusától szavazati jogú tagként kapcsolódtam be a munkába, aktuális projektekbe. A Képviseletben töltött első évemben rengeteget tanultam, és bepillantást nyertem több poszt teendőibe is, végül a kollégium területével kezdtem el komolyabban foglalkozni. Tavaly óta látom el kollégiumi referens feladatkörét. Ezalatt az idő alatt igyekeztem a Kollégiumok Igazgatósággal való kommunikáció során, valamint külső és belső bizottságokon is maximálisan a kollégisták érdekeit képviselni, a mentorokkal, kollégiumi dolgozókkal jó kapcsolatot kiépíteni és ápolni. Az alapfeladataimon túl elsősorban azokkal a problémákkal szerettem volna foglalkozni, melyek régóta rendszeres kellemetlenségeket okoztak, és kisebb szabályzatmódosításokkal fel lehetett őket számolni – ilyenek például a kollégiumi teremfoglalások, helyiséghasználati rendek. A tavaszi félévben hosszú idő óta először került sor a Kollégiumi Felvételi Szabályzat alaposabb felülvizsgálatára, melynek eredményeképp tavasztól a megváltozott szabályzat alapján kerülhetnek a kollégiumi férőhelyek kiosztásra. A következő ciklusban szeretnék továbbra is a kollégiumi referens poszton tevékenykedni, a futó projekteket befejezni. Az előző félévben elkezdődtek a beszélgetések a kollégiumi közösségi pontok reformjáról - az előttem álló időszakra célom, hogy ez mielőbb megvalósulhasson.

Eddigi bizalmatokat köszönöm. Gyertek el idén is szavazni! 

 

Filep Richárd

 

Sziasztok!

Filep Richárd vagyok, a kar hallgatója, immár ötödik éve. Január óta én töltöm be a Hallgatói Képviselet elnöki pozícióját, melyhez ismételten szeretném kérni támogatásotokat. Az elnöki feladatok ellátásához, a HÖK Alapszabály értelmében, elegendő lenne mindössze az Elnöki pályázaton jelentkeznem, amelyről majd az újonnan megválasztott HK fog dönteni. Én mégis úgy gondolom, hogy a Ti bizalmatok legalább annyira fontos, mint a képviselőké, ezért szeretném, ha Nektek is közvetlen lehetőségetek lenne véleményt formálni személyemről, elképzeléseimről. A következő ciklusra megfogalmazott céljaimról, az előző időszak értékelése mellett, az elnöki pályázatomban olvashattok.

Remélem, hogy az eddigi HK-s teljesítményemet, jövőre vonatkozó terveimet pozitívan értékelitek és ezúttal is, utolsó alkalommal, támogatjátok. Köszönöm.

Filep Richárd elnöki pályázata itt olvasható.

 

Jagudits Enikő

Sziasztok!

Jagudits Enikő vagyok, másodéves építészhallgató. Már gólyaként magával ragadott az építész közélet forgataga. Első félévben jelentkeztem a Gólyatanácsba, ahol még inkább bepillanthattam a közösségi élet működésébe, lehetőségeibe. Ekkor a rendezvények iránt kezdtem el érdeklődni, ezért kivettem a részem az X1,2 szervezésében és jelentkeztem a Rendezvény Csoportba, ahol a Szakmai Napok szervezésén keresztül gyűjthettem további tapasztalatokat. A második félévben tagja lettem a Senior Körnek, majd bizalmat kaptam a körvezetéstől, így most a hármas tankör seniorjaként segíthetem a gólyák beilleszkedését az egyetemi életbe. A HK iránt a második félévben kezdtem el érdeklődni, ezért eljártam az ülésekre, hogy minél többet tudhassak meg a HK munkájáról, megismerjem a posztokat, feladatköröket. Úgy gondolom, hogy a HK-ban való tevékenykedésen keresztül én magam is sokat tanulhatok, ugyanakkor mások segítségére is lehetek.

Köszönöm, hogy elolvastad. Gyertek el szavazni! 

Koczkás Márk

Sziasztok!

Koczkás Márk vagyok, hatodéves építészhallgató. A Hallgatói Képviseletbe tavaly jelöltetem magam először és a bizalmatoknak köszönhetően szavazati jogú tag lettem. A korábbi közéleti tevékenységeim után az elmúlt egy évben, mint gazdasági referens voltam jelen a Képviselet életében. A következő ciklusban továbbra is szeretnék a Hallgatói Képviselet gazdasági referense lenni, hogy még mélyebb tudásra tehessek szert és az így szerzett tapasztalataimat gyarapíthassam, későbbiekben tovább adhassam. Továbbá a következő ciklusban a hallgatói közélet utánpótlásával is szeretnék foglalkozni a Képviseleten belül.

Előre is köszönöm, ha bizalmat szavaztok nekem és októbertől továbbra is Képviselőként segíthetek Nektek! További sikeres félévet kívánok! 

 

Macsek Kata

Sziasztok!

Macsek Kata vagyok, harmadéves hallgató a Karon. A tavalyi Tisztújításon jelentkeztem először a Hallgatói Képviseletbe. Számomra az első ciklusom fő céljai a képviselőtársaim segítése, illetve a tudásom minél több területen való elmélyítése voltak. Novembertől a Működési felelős posztot szavazták meg nekem, amely feladatkör leginkább segített céljaim elérésében. Az ülések jegyzőkönyv-vezetőjeként hétről-hétre követhettem végig az egyes posztokhoz tartozó feladatokat. Az adminisztratív feladatok ellátása precízségre tanított, a poszthoz tartozó feladatok egy része az IT-s tudásomat bővítette, míg az iroda felelősi feladatok az agilis szervezetként működő csapatmunkát fejlesztette. A posztom ellátásán kívül nagy hangsúlyt fektettem a projekt vállalásokba és a belső bizottságainkon való aktív munkára, amely által szélesedett tudásom főként kollégiumi és oktatási területeken. A nyári időszakban intenzívebben láttam el oktatási feladatokat, illetve az Egységes Szociális Rendszer fejlesztésének folyamatába is betekintést nyerhettem. Bizalmatok elnyerése esetén szeretnél a következő ciklusban erre az alaptudásra építkezve egy irányba elmozdulni, és ott koncentráltan segíteni és képviselni Titeket, hallgatókat. Számomra ez a terület az oktatási feladatkör jelenleg, mindemellett továbbra is szeretném a bizottságaink munkájából kivenni a részem, projekteket vállalni.

Úgy gondolom az előrehaladással tudunk a legtöbbet tenni értetek. Köszönöm, hogy elolvastad. Gyertek el szavazni!

 

Péczeli Panna

Sziasztok!

Péczeli Panna vagyok, harmadéves hallgató a karon. A tavalyi tisztújítás során póttagként kerültem be a HK-ba, majd novemberben a képviselők bizalmat szavaztak nekem, ennek köszönhetően tanácskozási jogú tagként a Kommunikációs felelősi posztot tölthettem be. Szavazati jogot januárban kaptam, így mandátumos tagként folytathattam munkámat. Kommunikációs felelősként feladatom volt egy olyan rendszer létrehozása a hallgatókat érintő hírek megosztásához, mellyel szétválasztjuk a tanulmányokkal kapcsolatos információk ismertetését a közéleti hírektől a leggyakrabban használt online felületeken. Ez egy új hirdetési platform, az Építész MiÚjság Facebook csoport bevezetésével valósult meg. Ezen felül elindult a HK belső kommunikációs naptárának aktív használata, mellyel magunk között ütemezzük hirdetéseinket, ezzel hatékonyabbá téve karunk hallgatóinak elérését. A tavaszi félévben megújult a Hallgatói Képviselet irodája melletti faliújság is, melyen most már állandó jelleggel megtalálhatjátok a képviselők arcképeit, ügyeleti idejét, és elérhetőségét úgy, mint a honlapunkon. Ha bizalmat szavaztok nekem, az elkövetkezendő időszakban folytatnám kommunikációs felelősi feladatkörömet, és kísérletet tennék új online megjelenések bevezetésére, melyek tovább segítenék a hallgatók tájékozódását az őket érintő ügyekben. A kommunikáción kívül érdeklődöm a hallgatói csoportok iránt, amelyekkel való gördülékeny együttműködés elengedhetetlen a kari közélet fenntartása és további javítása céljából.

Találkozzunk a Fórumon, gyertek el szavazni! :) 

 

Suhajda Richárd

Sziasztok!

Suhajda Richárd vagyok, hatodéves, osztatlan képzésen lévő, tervezői szakirányos hallgató. 2015. ősze óta vagyok a Kari Hallgatói Képviselet tagja, ahol eleinte bő egy évig gazdasági referensként dolgoztam. Ez idő alatt elsajátíthattam minden tudást, ami a rendezvények szervezésének, kari hallgatói csoportok támogatásának, és maga a Kari Hallgatói Önkormányzat működésének biztosításához szükséges volt. Emellett több bizottság állandó tagja is voltam, valamint a Kollégiumi és Szociális Bizottság munkáját is segítettem, ezáltal találkozhattatok velem a szociális pályázatok elbírálásánál. A Képviselet 2017. tavaszán engem delegált az Egyetemi Hallgatói Képviseletbe, ahol ketten képviseljük a Ti érdekeiteket az egyetemi szintű egyeztetéseken. A közel fél éves betanuló időszakom alatt szinte valamennyi bizottság munkájában aktív részt vettem. 2017 őszétől tölthettem be az EHK gazdasági referensi pozícióját, amely újabb lehetőségeket tartogatott számomra. A közel egy éves referensi tevékenységem alatt elindulhatott a Kari Hallgatói Képviselek analitikus gazdálkodása a Műegyetemi Hallgatókért Alapítvány segítségével, ezáltal több év után ismét lehetőség nyílt (eszközpályázatok útján) az öntevékeny körök működésének eszközökkel történő támogatására. Munkám során a kari gazdasági referensek koordinációjával is foglalkoztam, a rendszeres visszajelzések alapján ezt a munkát közmegelégedésre végeztem. Referensi időszakom alatt aktív részt vállaltam a teljes HÖK költségvetésének elkészítésében, valamint az EHK honlapján található nyilvános költségvetési tájékoztatót is én készítettem el, mellyel a HÖK működése ismét jobban átlátható lett. 2018. szeptember 6-án az EHK alelnökének választott meg, amely pozícióban szeretném elérni, hogy az EHK működése mindeddiginél átláthatóbb és gördülékenyebb legyen. 2019. május 31. óta a Műegyetemi Hallgatókért Alapítvány kuratóriumának elnökeként is folyamatosan dolgozom azon, hogy a hallgatóknak minél több területen segítséget nyújthassunk. Az eddigi munkám folytatásán felül elsődleges célom, hogy minden segítséget megadjak az utánam következő építész kari EHK-delegáltnak, hogy az egyetemi szinten elismert érdekképviseleti tevékenységünk gördülékenyen folytatódhasson a továbbiakban is.

Kérlek Titeket, támogassatok szavazataitokkal, hogy továbbra is képviselhesselek benneteket, és megvalósíthassam elképzeléseimet! Köszönöm!

 

Szabó Dániel

Sziasztok!

A nevem Szabó Dániel, idén negyedik éve, hogy erre a Karra járok, valamint most jelentkezek harmadik alkalommal a Hallgatói Képviseletbe, de többen ismerhettek a Bercsényi GöĐöR Klubból is. Talán már mondanom sem kell, hiszen mindig ezzel kezdem a hivatalos szövegeimet, hogy elsősorban a közösség és a közösségért való tenni akarás vonzott a Képviselet felé, így lettem póttag, majd mandátumosként Erasmus+ tanulmányi ösztöndíj programmal foglalkoztam, Működési felelős posztot is betöltöttem. Előbbi kapcsán rengeteg problémát próbáltam kijavítani, melyek sokszor apróságnak tűntek, de kezelésük mégis fontos volt számomra, hiszen ezáltal a pályázást egyszerűsítettem Hallgató társaim számára, nem beszélve a fejlesztési javaslataimról, amelyeket az erről szóló beszélgetésen több kar is megfontolt. Működési felelősként nem voltam túlságosan kiemelkedő, habár elismerem, hogy a legátfogóbb tudást lehet, a legrövidebb idő alatt megszerezni, számomra egy sokkal fontosabb tanulsággal adtam le a feladatkört: sokkal jobban tudok emberekért lelkesedni és emberekkel foglalkozni. Ennek kapcsán – miután motivációmról, elképzeléseimről a Képviselet megbizonyosodott és bizalmat szavazott nekem –, a legnagyobb lelkesedéssel vetettem bele magamat a Senior Kör vezetésébe. A célom az volt, hogy a Kört újra definiáljam, így visszatértünk a gyökerekhez és egy szilárd alapot készítettünk ez elkövetkezendő évek Senior csapatainak. Nem titkolt szándékom, hogy a következő Senior évadban erre az alapra új hagyományokat és új szemléletet építsek, ezáltal felfrissítve a Kört és az általa képviselt gondolkodásmódot. Az elmúlt hónapokban bebizonyosodott számomra, hogy ez az a poszt, amelyben igazán kiteljesedhetek, ami iránt nem bánok időt és energiát áldozni, mert élvezem csinálni. A Kör kiemelten fontos a kari közéletet tekintve, hiszen az elsőéves hallgatók első és legfontosabb kapcsolódási pontja az egyetemünkhöz, amely a Seniorokon keresztül történik, ezért nagy felelősséget érzek a csoport vezetése iránt, ezt úgy gondolom, hogy az elmúlt félévben több ízben is bizonyíthattam.

Köszönöm, hogy a gondolataimat elolvastad, amennyibben kérdésed lenne hozzám ezzel kapcsolatosan, úgy keress meg bátran vagy kérdezz tőlem a nyilvános Fórumon!

 

Szabó-Temple Marcell

Sziasztok!

Szabó-Temple Marcell vagyok, másodéves hallgató a Karon. A közélet iránt gólyaként kezdtem el érdeklődni, ezért is jelentkeztem a Gólyatanácsba. A gyűlések során megismerkedtem a Hallgatói Képviselet működésével. Második félévben jelentkeztem a senior körbe, és most az egyes tankör gólyáit segítem. A Hallgatói Gazdasági Bizottság tagja vagyok az előző félév óta, ebből kifolyólag a Hallgatói Képviselet gazdasági oldala érdekelne, de nyitott vagyok bármelyik poszt alapos megismerésére.

Köszönöm, hogy elolvastad! Remélem elnyerem a bizalmatokat, és gyertek minél többen szavazni!

 

Szarvas Dorina Léna

Sziasztok!

Szarvas Léna vagyok, harmadéves építészhallgató. Idén másodjára indulok a Hallgatói Képviselet Tisztújításán. A Képviseletbe először póttagként kerültem be, majd novemberben bizalmat szavaztak nekem és a Hallgatói Gazdasági Bizottság vezetőjeként folytattam tovább pályafutásomat, ezzel együtt tanácskozási jogú tag lettem. A Hallgatói Gazdasági Bizottságban felügyeltem és segítettem a bizottsági tagok munkáját, illetve igyekeztem gondoskodni az utánpótlásról. Emellett még tevékenykedtem pár területen a Képviseleten belül, állandó tagja voltam a belső kommunikációs-, gazdasági- és rendezvény bizottságoknak is. A jövőben is szeretnék a Hallgatói Gazdasági Bizottság vezetőjeként tevékenykedni, ezzel kapcsolatban már számos új célt kitűztem magam elé, tagtoborzás, csapatépítés, tapasztalatszerzés és céglista bővítés szempontjából. Posztomból és érdekeltségemből adódóan a gazdasági ügyekbe tudtam legjobban belelátni és ezt a tudásomat szeretném még jobban elmélyíteni a Képviseleten belül, így a Gazdasági referensi poszt is érdekel. Ezen kívül szeretnék még betekintést nyerni, azokba a posztokba is, amelyekbe eddig kevésbé sikerült.

Előre is köszönöm, ha megtiszteltek bizalmatokkal és gyertek el szavazni!

 

Török Lili

Sziasztok!

Török Lili vagyok, ötödéves tervezői szakirányos hallgató. A Hallgatói Képviseletben 2016-ban kezdtem tevékenykedni először juttatási referensként, majd pedig alelnökként. Ez idő alatt a kari pályázatok reformálásával, egységesítésével, szociális pályázatok bírálásával, valamint a Képviselet belső működésének átalakításával foglalkoztam. 2018 nyarán a Képviselet az Egyetemi Hallgatói Képviseletbe delegált, ahol azóta is a Szociális juttatási referensi pozíciót töltöm be. Az elmúlt egy évben a Rendkívüli szociális ösztöndíj pontrendszerének átalakításával, az önköltséges hallgatók számára is elérhetővé tételével, valamint a Rendszeres szociális ösztöndíj pályázat és az ehhez használt ESZR felület fejlesztésével foglalkoztam. Az új felület fejlesztése során a félévről félévre történő változtathatóság, és a hallgatói igények szerinti módosítások biztosítása az egyik legfőbb szempont, valamint, hogy az új rendszerben nem csak a szociális, de minden kari és egyetemi pályázat lebonyolítható legyen. Ez idő alatt a posztommal járó feladatokon felül az EHK oktatási, kollégiumi és pályázati bizottságainak tagjaként a legtöbb területen tevékenykedtem és képviseltem a kari érdekeket, valamint a Hallgatói Esélyegyenlőségi Bizottság hallgatói tagjaként a speciális igényű hallgatók tanulmányi nehézségeinek enyhítésével és lakhatási támogatásával foglalkoztam. A 2019 nyarán hatályba lépett új TVSZ és TJSZ szerint a szociális területekért mostantól egy új összetételű bizottság, az Egyetemi Szociális Bizottság lesz a felelős, amelynek elnökségével az EHK engem bízott meg, így a nyár folyamán a Bizottság működésének elindításával, feladatainak koordinálásával foglalkoztam. A következő ciklusban szeretném továbbra is segíteni és vezeti az ESZB munkáját, valamint befejezni az új Műegyetemi Egységes Pályázati és Elbírálási Rendszer fejlesztését (MŰEPER), hogy 2020-tól már egy hallgatók és bírálók számára is felhasználóbarát felületen tudjon zajlani a pályázás a BME-n.

A további bizalmatokat szeretném kérni, hogy folytathassam a folyamatban levő projekteket!

 

Tóth-Könczey Péter

Sziasztok!

Tóth-Könczey Péter vagyok, harmadéves BSC-s hallgató, sokan röviden TKP-ként ismerhettek. A Hallgatói Képviseletbe az előző ciklusban jelentkeztem először. Ekkor kezdetben póttagként, majd januártól mandátumos tagként segíthettem Képviseletünk munkáját, és ezalatt még inkább megszerettem mind az itteni munkát, mind a közösséget. Ezen időszakban posztot nem töltöttem be, egyfajta feladatkörként foglalkoztam a Kar, a Képviselet arculati munkáival, legjobb tudásom szerint. Ez többek közt magába foglalta a különböző hirdetések, hirdetőfelületek külsőjét, az egyes kari események megjelenését. Ezek között volt például a Kari Tábor arculatának kidolgozása, kisebb-nagyobb hangvételű munkák, mint az Öntevékeny köri börze hirdetése, különböző események borítóképeinek elkészítése. Nem utolsó sorban pedig az éppen készülő honlapunk frissítése, mind külsőleg mind pedig rendszerileg, amelyet a hosszú hónapok munkájának eredményeképp reményeim szerint a közeljövőben Ti is megismerhettek. A Képviselet tagjaként ezen munkakörön kívül, ettől lényegesen különböző területeken segíthettem, legyenek azok alkalmi feladatok, vagy az általános képviselői munkában való részvétel. Így jobban megismerhettem a Képviseletet, annak hátterét, és közvetve-közvetlen bepillantást nyerhettem több terület működésébe, feladataiba is és hozzájárulhattam munkájukhoz. Ezek közül a képviselet háttérének működését emelném ki, az informatikai környezetet, amelybe BSZK-s mivoltom és rendszergazdánkkal való jó kapcsolat folytán nyertem betekintést, és ahogy egyre többet láthattam belőle, segíthettem kisebb dolgokban, egyre inkább vonzott. Ezeket a kapcsolatokat, ismereteket szeretném a jövőben fejleszteni, és segíteni a képviselet munkájának hatékony működését. Ezen időszak sok tapasztalattal gazdagított, ami úgy hiszem csak előremutató lehet képviseleti munkámban, és ezt mindenképpen hasznosítani is szeretném a továbbiakban.

Remélem, hogy lesz erre lehetőségem a következő ciklusban, és köszönöm, ha bizalmatok, támogatásotok elnyerem ehhez. 

 

Vági Nóra

Sziasztok!

Vági Nóra vagyok, harmadéves építészhallgató a karon. A tavalyi Tisztújításkor póttagként kerültem be a Hallgatói Képviseletbe, és egészen június közepéig így is tevékenykedtem a Képviseleten belül. Részt vettem a Nyílt Nap és az Educatio szervezésében, illetve lebonyolításában, ezen kívül kisebb feladatokban segítettem a többi képviselő munkáját, részt vettem a bizottságokon. Június közepén megválasztottak Külügyi felelősnek, ezzel együtt pedig tanácskozási jogú tagnak, a nyár közepétől pedig mandátumos képviselőként folytattam a feladataimat a Képviseletben. A jövőben célom a Külügyi felelősi poszt továbbvitele. Szeretném frissíteni és bővíteni a HK honlapot, hogy minél több fajta külföldi részképzéssel ismerkedjenek meg a hallgatók, illetve szeretnék részt venni az angol honlap létrehozásában, hogy a külföldi hallgatóknak is bővebb tájékoztatást tudjon nyújtani a Hallgatói Képviselet.

Köszönöm, hogy végigolvastad, remélem elnyerem a bizalmadat a szavazáskor!

 

Varga Sarolta

Sziasztok!

Varga Sarolta vagyok, negyedéves építész hallgató. Ha megkérdezik tőlem, miért szeretek a BME-re járni, akkor gondolkodás nélkül felelhetem azt, hogy az aktív közösségi élet miatt. És szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Ha szeretném valahogyan megélni az egyetemi éveimet, a fiatalságomat, akkor így. A karon található közéletet, társaságot kivételes kincsnek gondolom. Ezt a kincset szeretném én is megőrizni, tovább vinni, gazdagítani. A közélet minél aktívabb, hasznosabb tagjává szeretnék válni, és amennyire energiámból telik, teszek is ezért. Már gólya korom óta határozott célom, hogy segíthessem ezt a közösséget, hallgatótársaimat. Idén harmadik éve tevékenykedem a Senior Kör tagjaként, segítem az elsőéveseket a beilleszkedésben, az első akadályok meglépésében.

A Hallgatói Szociális Bizottságba 2017 tavaszán jelentkeztem, és azóta is aktívan részt veszek a szociális pályázatok bírálásában. Részben ezek hatására jelentkeztem a Hallgatói Képviseletbe is, 2017 őszén, mert komolyabb szinten is érdekelt a hallgatói érdekképviselet, a közösség egyetemi szintű ügyekben való megvédése, segítése. Az első évem alatt rengeteg tapasztalatot és tudást szereztem, megismertem a Képviselet működését, feladatait, ráláttam a közéletet is alakító események, rendezvények háttérfolyamataira. Tavaly nyáron képviselőtársaim bizalmat szavaztak nekem, és megválasztottak Juttatási referensnek, mely terület már korábban is komolyabban foglalkoztatott, és bírálói munkám miatt különösen kedves számomra. A szociális pályázatokat bíráló bizottságot-januártól mint Hallgatói Szociális Bizottság-, három szociális pályázási időszak óta vezetem. Törekszem a csapat lendületben tartására, megfelelő felkészítésére, hogy a hallgatók szempontjából minél zökkenőmentesebben folyhasson a pályázat leadása. Szeretném folytatni a Bizottság vezetését, és a következő időszakban a csapat frissítésével foglalkozni, valamint fejleszteni a csapatdinamikát és a csapaton belüli munkamegosztást.

Ez most már a harmadik alkalom, hogy jelentkezem a Hallgatói Képviseletbe, és továbbra is ugyanazzal a motivációval és lelkesedéssel szeretném végezni a feladataim. Így idősödve, az általános képviseleti teendők mellett a csapat gondolkodásának és együtt-dolgozásának fejlesztését, a munka hatékonyságának növelését, a tudásátadást és a fiatalabb bekerülők látószögének szélesítését is feladatomnak érzem, és szívesen foglalkoznék komolyabban ezekkel a munkaterületekkel is.

Megtisztelnétek, ha idén újra bizalmat szavaznátok nekem!

 

 

Walton Mihály

Sziasztok!

Walton Mihály vagyok, harmadéves hallgató, idén másodjára adom be a pályázatomat a Hallgatói Képviselet Tisztújításán. A közélet aktív tagja vagyok az első egyetemi évem óta. A tavalyi évben kaptam mandátumot a Hallgatói Képviseletben, ahol a Rendezvény Csoportot vezethettem, november elejétől. A célom az volt, hogy kialakuljon egy jó közösség, ezért tartottunk csapatépítő kirándulást, és rendszeresen gyűléseket. Sikerült újra megszervezni az Építész Szakestélyt, amit az idei évben tovább fejlesztenénk, megpróbálnám még közelebb terelni az eredeti formájába, újra hagyományt teremteni belőle. Idén nyáron én szervezhettem a Kari Tábort, ami szintén egy jó tapasztalat volt, a jövő évi szervezéshez ezzel hozzá tudnék járulni. A nyár folyamán betekintést nyertem a gazdaság világába, ami szintén elkezdett érdekelni.

Ha bizalmat szavaztok nekem, folytatnám a munkámat a rendezvények környékén, az RCs vezetőjeként, valamint bővíteném is a feladatkörömet, a gazdaság irányába akár. Köszönöm, hogy elolvastad! Gyere el szavazni! 

 

Zakor Fruzsina Eszter

Sziasztok!

Zakor Fruzsina Eszter vagyok, másodéves építészhallgató. A kari közélet már az egyetem kezdetén is érdekelt, ezért igyekeztem minél aktívabban részt venni benne. Az elmúlt időszakban Senior körtagként munkálkodtam a gólyák segítésén, s most ezt a tevékenységemet szeretném kiterjeszteni szélesebb körben is. A Hallgatói Képviselet üléseit látogatva betekintést nyertem az ott folyó munkába, amely csak megerősítette ambícióimat. Az egyes területek rengeteg hasznos információt tartalmaznak, melyeket célom minél jobban megismerni, hogy ezzel a Ti segítségetekre legyek, hisz számomra ez igazán fontos.

Végtelenül hálás lennék tehát, ha ettől a félévtől a HK tagja lehetnék, és örömmel végezném ottani feladataimat! Remélem alkalmasnak találtok arra, hogy érdekeiteket képviseljem, és bizalmat szavaztok nekem!
 

                     Hallgatói  Szociális Bizottság jelöltek

 

Bárány Bella

 

Sziasztok!

Bárány Bella vagyok, harmadéves építész hallgató.

Első évemben kerültem be először a Hallgatói Szociális Bizottságba. Ezalatt a három félév alatt jó néhány pályázattal találkoztam, sok tapasztalatot gyűjtöttem. Ezt a tudást szeretném tovább kamatoztatni, ezért a továbbiakban is szívesen lennék a bizottság tagja.

 

Berta Balázs

 

Sziasztok!

Berta Balázs vagyok, II. éves a karon.

Az első félévemben nagyon nehezen ment leadnom a Szociális Ösztöndíj pályázatot, és mivel ettől függött a kollégiumi bekerülésem, nagyon sokat köszönhetek a HSZB segítségének. Azóta egyre inkább foglalkoztat, hogy mi hogyan is működik pontosan  szociális téren a Karunkon, ezért jelentkezek most a Hallgatói Szociális Bizottságba, hogy mindent megtanulhassak és ezt a tudást mások segítségére tudjam fordítani

Köszönöm, hogy elolvastad, gyere el szavazni!

 

Kulcsár Eszter

 

Sziasztok!

Kulcsár Eszter vagyok, negyedéves hallgató.

Az utóbbi két évben a Belső Juttatási Bizottság állandó tagja voltam, ahol lehetőségem volt jobban megismerni az szociális ösztöndíjak rendszerét. Két féléve bírálóként igyekszem segíteni a Hallgatói Szociális Bizottság munkáját. Ezt a tevékenységemet a következő időszakban is szívesen folytatnám, köszönöm, ha bizalmat szavaztok hozzá! 

 

Léber Lilien

 

Sziasztok!

Léber Lilien vagyok, a kar másodéves hallgatója.

Már első félévben megfogalmaztam, hogy célom a HSZB tagjává válni. Szeretnék mélyebb betekintést nyerni a pályázatok világába, emellett segtséget nyújtani hallgatótársaimnak a bírálásában. Úgy vélem, terhelhetőségem és empatikusságom miatt alkalmas tagja lennék a Bizottságnak.

 

Monus Petra

Sziasztok!

Monus Petra vagyok, harmadéves hallgató. Az elmúlt két félévben aktív tagja voltam a Hallgatói Szociális Bizottságnak, ahol segítettem és bíraltam a pályázatokat. Azért jelentkezek újra, mert szeretnék továbbra is a hallgatótársaim segítségére lenni.

 

Péczeli Panna

Sziasztok!

Péczeli Panna vagyok, harmadéves építész hallgató.

A Hallgatói Képviselet tagjaként lehetőségem nyílt betekintést nyerni a HSZB munkájába, így ez idő alatt döntöttem el, hogy segíteni szeretnék hallgatótársaimnak, és lelkiismeretes munkámmal hozzájárulni a bírálók munkájához.

 

Török Lili

Sziasztok!

Török Lili vagyok, ötödéves tervezői szakirányos hallgató.

Az Építész HK-ban 2016-2018 között szociális juttatási referensként, majd 2018 nyarától az Egyetemi Hallgatói Képviselet szociális juttatási referenseként félévről félévre részt vettem az építész hallgatók szociális pályázatának bírálásában. Remélem, hogy bizalmat szavaztok nekem a következő ciklusra is, hogy továbbra is segíthessek a pályázatok benyújtása során. 

 

Tóth Regina

Sziasztok,

Tóth Regina Noémi vagyok, másodéves hallgató.

Már az első pillanattól kezdve érdekelt az Egyetem a színfalak mögött. Az eddig rendezett közéleti események döntő többségén részt vettem, de a háttérbeli munka, így a kollégium működése és az ösztöndíjpályázatok is igazán foglalkoztatnak. Remélem, hogy HSZB tagként az Egyetem, és elsősorban Hallgatótársaim segítségére lehetek.

 

 

Varga Sarolta

Sziasztok!

Varga Sarolta vagyok, negyedéves építész hallgató.

Az akkor még Kollégiumi Szociális Bizottságba elsőévesként, 2017 tavaszán jelentkeztem, mert hamar felkeltette az érdeklődésemet a szervezet tevékenysége. Szerettem volna én is részesévé válni a folyamatnak, és ezzel is segíteni hallgatótársaimat. Az első időszakom óta félévről félévre, töretlen lelkesedéssel és motivációval, egyre több tapasztalattal folytatom a bírálói munkát, és szeretném a továbbiakban is folytatni. Tavaly nyár óta a Hallgatói Képviseleten belül én koordinálom a Bizottság munkáját, de kifejezetten fontos számomra, hogy a vezetés mellett jelentős szerepet vállaljak a bírálás folyamatában is.

Hálás lennék, ha bizalmat szavaznátok nekem, és folytathatnám a bizottsági munkát.